Látogatóba Angus húsmarha-tenyésztőknél a gyergyói medencében 
» előző »
Bocs, de mégsem medve
Hecc kedvéért Gallowayt szerettek volna venni, végül – tenyésztői megfontolások alapján – Angus lett belőle. A gyergyói térségben igencsak idegen húsmarha-fajta – a klímaviszonyokkal dacolva – a szabadtartásban is köszöni, jól érzi magát. Az Angus húsmarhák tenyésztésének elmúlt öt évi tapasztalatainak összegezésére Horváth Ninát és Horváth Sándor állatorvos házaspárt, a 2007-ben alapított gyergyóújfalvi Rinde Mast Kft társtulajdonosait, a Hargita megyei Fiatal Gazdák Egyesületének tagjait kértük.
A Galloway húsmarhára eredetileg 2005-ben Horváth Sándor figyelt fel, a Caritas Vidékfejlesztés egy szegedi állattenyésztő farmra szervezett gazdalátogatása kapcsán. Hazatérve kijelentette, a gyergyói gazdák megtréfálására két koromfekete Galloway-borjút fognak vásárolni, hadd higgye mindenki, hogy az állatorvos-házaspár maradék sütnivalóját is elvesztve „medvebocsok” tartásába fogott – emlékszik vissza kedélyesen húsmarha-tenyésztési történetük kezdetére Horváth Nina, állatorvos.
Minden viccnek fele komoly
A viccnek indult kezdeményezés – ahogy az lenni szokott – menet közben egyre komolyabbá változott, annak ellenére is, hogy az állatorvos-házaspár történetébe akkor, és azóta sem medvék, sem a Galloway fajtájú húsmarhák nem kerültek. „Isten igazából Gallowayra voksoltunk, de akkor, amikor nekünk kellett, senki nem adott el galloway-bocit. Sem borjút, sem szűzüszőt, sem semmit. Végül egy év gondolkodás után, alapos fajta-tanulmányozás, befektetés számítás és a helyi klíma viszonyok alapján a rusztikus Aberdeen Angus húsmarha fajta mellett döntöttünk” – teszi hozzá Nina.
Cégüket, a húsmarha-tenyésztéssel foglalkozó Rinde Mast Kft-t 2007-ben hozták létre. „A cégben hárman vagyunk társak: én, a férjem és egy kollegánk, Gál József, aki állattenyésztési technikus” – részletezi Nina. Az első 12 szűzüszőből álló, Magyarországról vásárolt Angus-csorda 2008 áprilisában érkezett a cég a Gyergyóalfalú határában lévő istállójába. „Az első állatok – nem felejtem el – vasárnap éjjel 3-kor érkeztek meg hozzánk. Az ezer kilométeres út után azt gondoltuk, hogy ezek – az itteni pirostarkák mintájára – két napon keresztül sem enni, sem inni nem fognak, csak egyfolytában bőgni. Ehhez képest a szállítójárműről leszállva egyből az itatóhoz mentek és neki fogtak legelni. Pedig azon a telepen ahonnan érkeztek, a térdig érő búzavetést legelték, nálunk pedig épp csak akkor sarjadt a fű. Ennyi volt a különbség…” – magyarázza Nina, érzékeltetve a fajta szívósságának és új körülményekhez való gyors alkalmazkodóképességének első perctől mutatkozó jeleit.
Napi 1 kilós súlygyarapodás
A skóciai eredetű húsmarha-fajta egyébként a Gyergyói-medencében eltöltött esztendők alatt a takarmányozás terén sem mutatkozott válogatósnak, bár a jófajta szénát – mint fogalmaznak a tenyésztők – az Angus sem veti meg. „Szereti a finomat, de meg eszi a kevésbé jót is. A rossz vagy kevésbé jó takarmány alatt persze nem a rothadt, penészes szénát értem, hanem a gyengébb minőségűt. Meghálálja, ha jót kap, de elfogadja a gyenge takarmányt is, és a tejelőtehenekkel összehasonlítva emiatt koránt sincs akkora vesztesége rajta” – hangsúlyozza az állatorvosnő. Mint hozzátette, a húsmarhák esetében nem is lehet standard-takarmányozási rendről beszélni: az etetés ugyanis tenyésztőről tenyésztőre, termelőről termelőre változva aszerint zajlik, hogy ki-ki hogyan tud adott kilónyi húsgyarapodást a legolcsóbb elérni. „Ez nem arról szól, hogy beletömünk az állatba 10 tonna abraktakarmányt és kapunk érte 200 kiló húst, hanem adott helyzethez és lehetőségekhez idomulva nekünk is a leggazdaságosabb termelési-egyensúlyt kellett megtalálnunk” – szögezte le Nina.
A hús gyarapodás mértékével egyébként nem is elégedetlenek: az első rend borjúból három bikaborjat tartottak meg, azok az egyenként 600 kilós vágósúlyt tizenhat hónapos korúkra értéke el, ami pedig – a Bucsin-hegyoldalán húzódó legelőkön való szabadtartás körülményei között is – átlagosan napi 1 kilógrammos súlygyarapodást jelent. „Azokat Fehér-megyébe adtuk el. Háromszáz kilométert zötykölődtek az autón, és a három állat ott helybe – élősúlyban – 1799 kilogrammot mérlegelt. Meg voltunk elégedve” – fűzi hozzá a beszélgetésbe bekapcsolódva Horváth Sándor.
Külön takarmányozással készítik fel az állatot a vágásra
Mint elárulják, az Angus húsminőségét becsülő vágóhidak külön technológia szerint készítik fel az állatot a vágásra is. Lényegébe ez egy speciális takarmányozási módszert takar, épp ezért a legtöbb – az Angust fajtát ismerő és a húsminőségét elismerő – vásárló nem a maximális, 500-600 kilósra felhizlalt állatokat keresi, hanem a 400 kilós súlykategóriába eső egyedeket. Ez esetben viszont a vásárló végzi a befejezést, azaz azt a három, adott esetben akár négy hónapot is igénybe vevő takarmányozást, mely a húsminőség tökéletesítését szolgálva a vágásra való előkészítést jelenti – jegyzik meg vendéglátóim. Tapasztalatuk alapján márpedig állítják, Romániában is van az a felvásárló, van az a vágóhíd, mely hajlandó valósárában is megfizetni a jót. „Volt olyan vágóhíd mely élősúlyban 5 lejt kínált, volt olyan, mely hasított súlyban, egy hónapos fizetési haladékkal kilónként 9 lejt. Végül Fehér-megyei vágóhíd mellett döntöttünk, mely helybe, élősúlyba 7,50 lejbe fizette ki nekünk a 600 kilós állatot is” – hangsúlyozza Nina.
Megjegyzi viszont, hogy az Angus húsmarha hízlalása esetében ügyelni kell a korai faggyúsodásra, de ez az állat abrak- és szénatakarmányozásának mennyiségétől és milyenségétől is nagyban függ. A faggyúsodás jellemzően 600 kilógrammos súly fölött jelentkezik. Az Angus vadas-jellegű, sötétszínű húsát Horváth Nina – finom íze és gyors elkészíthetősége miatt – a háziasszonyok kedvencének nevezi. A fajta vékony csontozata miatt az állatok hús-csont aránya általában 5 az 1-hez viszonyul, azaz egy 500-550 kilós, vágósúlyban hízott állat súlyából a csontozat nagyjából 120- 150 kilót visz el.
Szakfelügyelt tenyésztési munka
A Rinde Mast főtevékenységét azonban nem a vágósúlyra hizlalt marhák eladása, hanem a tenyészállatok kinevelése és értékesítése jelenti. A farmon nevelt állomány januári ott jártamkor – tehenekkel, borjakkal és bikával együtt – 30 egyedet számlált. A fedeztetést – amelyik teheneknél a vérvonal-tisztaság szempontjából lehet – saját bikával oldják meg, míg az utódok megtermékenyítése mesterséges módon zajlik. A tehenek ellési időszakát lehetőség-szerint csoportosítva, egy-másfél hónapos időszakra próbálják tömöríteni. Horváth Nina szerint ez a borjúk értékesítési oldaláról is fontos, ugyanis „nem mindegy, hogy a vevőnek azt mondom: van két 8 hónapos, három 10 hónapos, egy 7 hónapos és két 11 hónapos borjam, vagy azt mondhatom, hogy van nyolc-tíz darab azonos korú borjam. Épp ezért az elléseket is úgy időzítjük, hogy egyszerre, lehetőleg tavasz folyamán, azon belül is március és április között járjanak el. Az ellési időszak kezdetekor a bikát elkülönítjük a csordától, és június-júliusig nem is engedjük vissza”. A gyergyói farmon egyébként ezekre a nyári hónapokra esik a fedeztetés időszaka is: az elvárás minden tehéntől évente egy borjú. „De ez alapkövetelmény minden húsmarha-fajta esetében is, hisz ha nem vemhesül, azt a tehenet abba az évbe csak a trágyájáért tartottuk” – szól közbe Sándor, megjegyezve, hogy az Angus amúgy is jó szaporodásbiológiai tulajdonságairól híres. „Könnyen vemhesül és könnyen ellik, ráadásul hosszú életű: még 15 éves korában is nyugodtan ellhet. Az anyai ösztönei is csodásak. Az angoloknál 1861-től vezetik a törzskönyvét. Az Angus-történelemben az első tehén, amit feljegyeztek – Old Grannie névre hallgatott – 29 év alatt 25 borjút ellett, ebből 24-et nevelt fel, és végül szegény azért halt meg, mert agyon csapta a villám” – avatnak be néhány szóban a fajta-történetébe.
Domján Levente, Székely gazda, 2013. február, 22-23 oldal
